Röpke néhány hétre vagyunk a következő helyhatósági és Európa parlamenti képviselői választásoktól. Láttunk már sokszor csudálatos dolgokat az utóbbi ciklusokban, de azt a tolongást, ami jelenleg folyik a polgármesteri székért, még aligha. Finoman szólva, megtelt a homokozó.
Van itt minden, mi szemnek, szájnak ingere: magányos dzsungelharcosok, kik a régmúlt széles ösvényeit keresgélik, feledve, hogy azokat egész bennszülött törzsek vágták ki egykoron számukra, találunk olyat, ki valamelyik kanyarban elszámolta a szöget és nemzetiségi lista helyett polgármesteri ajánló íveket igényelt a választási irodától.

Mind közül azonban a leglenyűgözőbb számomra, örök „kedvencem” az utóbbi négy választási ciklus Nagy Öregje, Bolvári Ferdinánd.

Hogy eltúlzott lenne a jelző? Alig hinném. Hiszen az az elszántság, amivel újra és újra nekifut az áhított posztért vívott harcnak, csak a legemelkedettebb jelzőkkel illethető. Igaz, hogy abban a nagy közösségi homokozóban eddig csak a kutyakakit ásta ki, ez nem szegte kedvét, hiúsága vagy valamiféle rosszul értelmezett elkötelezettsége nem engedi elhagyni a közösségi porondot. Pedig hallottuk már tőle, ha veszít, soha nem indul újra. 

Persze hallhattunk örök jelöltünktől ennél cifrább dolgokat is, legutóbb például nyílt színen fenyegette meg politikai ellenfeleit, miszerint, ha ő nyerne, azok majd a jól megérdemelt helyükön találják magukat. Mondjuk, ezen már meg sem lepődünk, jól illik ez a kijelentése a képviselői vagyonnyilatkozatokban való kéjes vájkálása szintjéhez. No, de ki is ő valójában? Mi is motiválja, milyen elvek mentén éli közéleti mindennapjait, milyen nagyobb ideológiák mentén jön-megy?
Eddigi életútja oly sokszínű, hogy csak szemelvényszerűen lehet belepillantani. Talán egyik legelső hitvallása volt, miszerint ő független, nem lóg egyetlen párt, ideológiai irány emlőin sem. De! Keresztény, konzervatív világnézete alapvetően határozza meg ténykedését. Nyilván e vonalak mentén állt össze egyik első, nevében azóta is meglévő szerveződés, a Békés Kalocsáért Egyesület, (amelynek jelmondata: a csatában ismerszik meg ki, mit ér. Most akkor békés vagy háborús? Zavaros kicsit, de mindegy is.) Ha viccelődni akarnánk, csak fel kellene sorolni az egyesületi alapító tagokat, de ne tegyük, hiszen valamennyien emlékszünk rájuk, akik közül például dr. Magóné Tóth Gyöngyi az óta megtalálta igazi énjét a balliberális egységben, dr. Bálint József pedig néhány évtized liberális kilengése után a Lokálpatrióta Egyesület egyéb, meghatározhatatlan irányait vallja magáénak, vagy a többieket, városszerte jól ismert baloldali vagy korábbi SZDSZ-es arcokat.

Hősünket, Ferdinándot keresztény, konzervatív értékrendje sem akadályozta abban, hogy a kalocsai érsek általa vélt viselt dolgairól a hercegprímást haladék nélkül tájékoztassa. Persze, azóta élharcosa, legalábbis szavakban, az Érsekség és a Város viszonya helyreállításának.
Aztán volt itt, minden, mint a jó bazárban. Amikor feltűnt egy Messiás, hattyúlovagunk azonnal szaladt hódolatát bemutatni, csak valaki lenne már királycsináló Kalocsán! Így láthattuk Márky-Zay Péter, Hadházi Ákos, Donáth Anna, Cseh Katalin, Karácsony Gergely vagy napjainkban Magyar Péter oldalán, meghitt ölelésben, baráti kézfogásokkal. Mindezt természetesen függetlenként. Enyhén szólva is röhögnöm kell.
Hogy e ténykedések „csak” zavaros fejre”, a mindenáron való hatalomvágyra, elvtelenségre, vagy egyéb dolgokra vallanak, nem tudom. Ezt fejtse meg mindenki saját maga, a kék függöny mögött. Hősünk legnagyobb személyes sikere valószínűleg az volt, amikor valamelyik augusztus 20-i ünnepségen végre királlyá is koronázták. Jól is van ez így.